A weboldalon olyan ázsiai sorozatokról és filmekről van szó, amikben fiú x fiú kapcsolatok vannak. - BL SOROZATOKBAN AZ ELSŐK! :)

hullam weboldal hatterbetu

Andy Saturday Egy a sorsunk

A könyv adatlapja itt olvasható el. :)

 

Egy kis ízelítő:

"Daniel már a tükrös teremben volt és átöltözve várta a többieket, plusz négy srácot, akivel egy csapatot alkottak. Szűk farmerja és mélyen kivágott felsője alig takarta felsőtestét, ezzel látni engedve izmos mellkasát. Szőke tincseit a fejtetőjén copfba fogta, hogy ne zavarja a táncban, és előkészítette a zenét, élvezve addig, míg mindannyian megérkeznek. Lassan befutott mindenki. Átöltöztek és elkezdték a próbát. Egy óra gyakorlás után megbeszélték a másnapot, majd elköszöntek egymástól. Danielnek még volt ideje a találkozóig, de ezt egy cseppet sem bánta, mivel ilyenkor tudott igazán kibontakozni. Megkereste kedvenc zenéjét és előtört testéből az a szenvedély, amin néha még ő is elcsodálkozott. Ha sejtette volna, hogy néha közönsége is akadt… Az a titokzatos személy szerette elkapni ezeket a pillanatokat. Kikerekedett szemekkel figyelve átérezni a mély, energiával teli mozdulatokat, amelyek megmozgatták a fantáziáját. Szerette látni Daniel izzadságtól nedves felsőjét, különleges mozdulatait, amelyek még jobban kiemelték teste izmosságát, belőle kihozva a piszkos gondolatokat."
"Marcus
Mióta dudálok, semmi. Felhívom, de nem veszi fel. Áhhh… ez a kölyök megint elaludt! Bementem a házba, felszaladtam az emeletre, de a szobába benyitva nem láttam. Talán a fürdőszobában van és trónol, kuncogtam magamban, de ahogy az ágy mellé léptem, megláttam a padlón elterülve. Mellé térdeltem, a fejét megemelve éreztem, hogy magas láza van. Azonnal hívtam a mentőt, majd felhívtam az apámat, aki már bent volt a klinikán. Mikor kiérkeztek a mentők, Daniel még nem tért magához. Bementem vele a kórházba, apa már várt ránk. A vizsgálat során kiderült, hogy valamiféle fertőzést kapott. A háta tűzvörös volt.
– Nagyon rossz állapotban van – közölte velem apám.
– Külön szobába vitték, infúziót kap, de le kell vinnünk a lázát, mert addig semmire nem fog reagálni. Ha rosszul viseli a szervezete, minden balul sül el. Azonnal hívtam Nick bácsit, elmondtam, mi történt. A hangja elcsuklott a telefonban. Nem telt bele félóra, mindketten a kórházba értek. Folyamatosan az ajtót figyeltem, mikor jön ki apám és mond valami biztatót. A szülők teljesen összetörtek: magukat hibáztatták, ami rám is igaz volt. Egy óra is eltelt, mire apám kijött, de az arcán aggódás ült. Semmi jót nem mondott, csak hogy idő kell, míg Daniel szervezete reagál. Nem mehettünk be hozzá, pedig nagyon szerettem volna látni. A könnyeimmel küzdöttem, amit apa látott rajtam, és magához ölelt.
– Annyira sajnálom, fiam.
– Én is sajnálom, hogy nem vigyáztam rá jobban!"
"Dan és Marcus
A szánk összeért, forró volt és puha. Olyan, mint a pillecukor a forrócsoki tetején. Apró ajka édes volt, olyannyira, hogy nem tudtam abbahagyni az ízlelését. Fel akartam falni. Óvatosan megsimogattam az arcát, végigcsókoltam a homlokát, szemét, az orrát. Érezni akartam puha ajkait újra és újra. Daniel viszonozta, és nyelvünk hosszú csókcsatába keveredett. Pólója alá nyúltam, végigsimítottam az oldalát, amitől a teste megfeszült, ajkait hangos nyögések hagyták el. Lassan lehúztam róla a felsőjét és végignyaltam mellkasát ködökétől a nyakáig. Miközben simogattam, a nyakát csókoltam, apró nyomokat hagyva rajta, amitől hangosan felnyögött. Apró sóhajokkal és nyögésekkel adta a tudtomra, mennyire tetszik neki az érintésem. Lehúzta rólam a trikómat, és ujjaival olyan gyengéden érintette mellkasomat, hogy felerősítette bennem a vágyat. A testem összerándult, és többet akartam. Fölé magasodtam és elém tárult izmos, mégis törékeny teste, ami még több szenvedélyt váltott ki belőlem. A fülébe suttogtam:
– Még senki nem volt rám ilyen hatással. Tudod, mennyire kívánlak?
– Mutasd meg, mennyire!
Lassan haladtam a testén,...."
"– Ben doki, gyere gyorsan! – kiabálta a lány, majd megragadta, és szinte vonszolta maga után a férfit.
– Mi történt, hova viszel? – kérdezte a doki.
– Egy srác elájult a szaunában, segíts, kérlek!
A lány hangja tele volt félelemmel, és mikor megláttam az ájult személyt, már értettem a félelmét. A padlón feküdt, az egyik fiú tartotta a fejét. Az arca és a nyaka vörös volt. Megtöröltem az izzadságtól csöpögő arcomat, majd közelebb léptem hozzá és letérdeltem mellé. Amit először észrevettem, az a fiú szépsége volt. Mivel a szaunában volt, csak egy törölköző takarta kidolgozott, arányos testét, amin csillogtak az izzadságcseppek. Szőke, göndör haja a szemébe lógott. Kisimítottam belőle, majd megnéztem a pulzusát, ami szapora volt, és az elmondottak alapján belenézve a torkába égési sérülést láttam. Nem volt veszélyes, és az ájulást a hirtelen érzett fájdalom válthatta ki. Megkértem a srácokat, hogy emeljék feljebb a testét, és pár percen belül magához is tért ez az angyal. Hogy miért nevezem angyalnak? Mikor kinyitotta a szemeit és rám tekintett, alig jutottam szóhoz. Fel akart ülni, de rászóltam:
– Óvatosan, kölyök, segíteni szeretnék – mondtam neki"
Dan
"Betettek egy cellába, ahol három nagydarab fickó volt összezárva. Alig kaptam levegőt, ezért elterültem az egyik sarokban. Magamra maradtam a három nagydarabbal. Arra tértem magamhoz, hogy hasra fordítottak, és elkezdték lehúzni rólam a nadrágot. Milyen formás darab, mondták. Kértem, hagyjanak, ne érjenek hozzám. Nem tudtam védekezni, le voltam gyengülve. Nem törődtek vele, mennyire könyörögtem, és hogy nem vagyok jól. A hátamra térdeltek és kihasználva gyengeségemet, mindhárman egymás után fájdalmat okoztak. Az erőm elhagyott, nem bírtam tovább és elájult
"Ben doki
Igazán jól csókolt, hosszan és szenvedélyesen. Míg az ajkai táncot jártak az enyémen, lassan kigombolta rajtam az inget. Vállaimra húzta, és apró csókokkal árasztotta el a mellkasom. Ettől az érzéstől pillangók röpködtek a hasamban, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mikor apró harapásokkal kényeztette a mellbimbóimat, a légzésem kihagyott, elöntött a hideg és a meleg veríték egyszerre. Levettem a felsőjét és olyan közel húztam, hogy már éreztem a szívverését."
 
Egy-két helyen megvásárolható:

Creative Commons

by nc nd.eu

Creative Commons értelmezés

by.large - Nevezd meg!

nc eu.large - Ne add el!

nd.large - Ne változtasd!